fidesz-orbanviktor
fidesz-orbanviktor
Életrajzok
 
Egyéb
 
FIDESZ felépítése
 
Orbán Viktor beszédei
 
Szavazás
Mi lesz a kormány sorsa?

2010-ig helyén marad
előrehozott választások lesznek
Gyurcsány távozik de a kormány marad
a népharag elsöpri erőszakos módon
a népszavazás hatására új választás
Szavazás állása
Lezárt szavazások
 
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
Idő
 
számláló
Indulás: 2007-10-26
 
2006-os választási dal
 
Hírek
Hírek : Az irigység politikája

Az irigység politikája

xxx  2007.11.05. 22:05

40 százalék, 3 millió, 60 százalék, 40,5 százalék, 60 ezer, 8,5 százalék - hat riasztó adat. Az e számok mögött rejlő tényekről is beszélt előadásában Orbán Viktor.

"Ma már nincs egyetlen gondolkodni képes és közügyekkel foglalkozó ember sem, aki ne látná világosan, hogy semmi értelmes sincs összevetni azt, ami 1998 és 2002 között, illetve 2002 óta történt. Tekintettel arra, hogy lelkében, hangulatában, esélyeiben, működésében az egészen más ország volt, mint a mostani" - jelentette ki Orbán Viktor annak kapcsán, hogy az előtte szólók közül többen is felemlegették az 1998-tól négy évig az ország élén lévő polgári kormány eredményeit.

Orbán Viktor kijelentette, hogy ma már nem a "tudjuk-e mit kell tenni?", hanem az "újra meg tudnánk-e tenni?" a helyes kérdésfeltevés a polgári oldal részéről. A Fidesz elnöke kijelentette: ha annak idején - kellő tapasztalat hiányában, és a mainál sokkal kisebb társadalmi támogatottság mellett - képesek voltak rá, akkor most is újra képesek lesznek "megcselekedni azt, amit megkövetel a kor, a haza és a becsület".

Mint mondta, Magyarországon sokan érzik, hogy egy régi korszak lezárult, és egy új korszak határán állunk. A régi korszak lezárása egyúttal az illúziókkal való leszámolást is jelenti azoknak a választópolgároknak a számára, akik 2002 óta rendre eldöntik a parlamenti választásokat.

Magyarországon a szegény, nehéz helyzetben lévő, bérből és fizetésből élő kisemberek azt gondolhatták, hogy bajukra az orvosságot elsősorban a szociálisan érzékeny baloldaltól remélhetik. Hosszú ideig, már-már tényalapok nélkül is kitartottak emellett az illúzió mellett. Mára belátták, hogy a baloldal elveszítette a szociális érzékenységét, és valójában a milliárdosok könyörtelen pártja, ezért nem várhat tőlük segítséget - mondta Orbán Viktor. Hozzáfűzte: ezzel egyidőben az is bebizonyosodott, hogy ez a kormány kormányozni sem képes, mert amit tenni akar, azt sem tudja egy modern, XXI. századi kormányzati logikával végrehajtani.

Ezzel szemben most itt van a múlt tehertételei során megerősödött, harcra és tettre kész polgári jobboldal, amely már bebizonyította, hogy kormányképes, és kész arra, hogy ilyen irányú felelősséget a jövőben is elvállaljon. "Tehát nekünk kell foglalkoznunk ezzel a kérdéssel. Ha úgy tetszik, az szociális válságra adandó első számú válasz - amely erkölcsi megalapozottságú kell legyen, és a politika világából jön - az, hogy a jobboldalnak szociálisan érzékeny kormányzást kell majd megvalósítania, szociális jobboldalnak is kell lennie" - jelentette ki Orbán Viktor.

A Fidesz elnöke a szociális válság jelenségei kapcsán a következő hat - sürgősen orvoslásra szoruló - területet és számokat sorolta fel:

1.) 40 százalék: ennyivel nőtt a regisztrált munkanélküliek száma 2002. májusa óta.
2.) 3 millió: ennyi ember - köztük 850 ezer gyermek - él ma Magyarországon létminimum alatt.
3.) 60 százalék: ennyivel növekedett a háztartási energia ára, a megélhetés költségei.
4.) 40,5 százalék: ennyivel emelkedtek a magyar lakosság közvetlen egészségügyi kiadásai az elmúlt három évben.
5.) 60 ezer: ennyivel esett vissza a tavalyi évhez képest a felsőoktatási intézményekbe jelentkezők száma, a tandíj hírére tehát egyharmadával kevesebben jelentkeztek továbbtanulásra.
6.) 8,5 százalék: ennyivel több csecsemő halt meg 2007 első fél évében az előző év azonos időszakához képest.

Egy ország életének három kiemelkedően fontos területe van: a megélhetés, az egészségügy és az oktatás - mutatott rá Orbán Viktor. Egy olyan országban, ahol ez a három terület drámaian romlik, ott válságról van szó. "Egy ilyen országban semmilyen más adatnak nincsen jelentősége, minden más adat előhozása csak az igazság elkendőzésére szolgál, vagyis mellébeszélés. Egy olyan házban, ahol süllyed az alap, lyukas a tető, nincs fűtés és repedeznek a falak, ott nem számít, hogy mennyi idős a tapéta, és hogy hány tévékészülék van a lakásban. Megélhetés, egészségügy, oktatás: erre összpontosítsuk a figyelmünket a következő időszak közéleti munkájában" - mondta.

Orbán Viktor utalt az előtte szóló Tarlós István által említett "irigység politikájá"-ra. Mint mondta, sokan vannak Magyarországon, akik vagy szakképzettségük, vagy vállalkozásuk, vagy szerencséjük okán becsületes, sikeres magyar polgárok. Amikor a szociális válság eléri a legszegényebbeket és a megélhetésük válik kérdésessé, akkor azt nem lehet indulatok, keserűség nélkül megélni. Ilyenkor történik meg az, hogy a leszakadók elsősorban azokkal fordulnak szembe, akikről azt látják, hogy jobban megy, mint nekik, és sosem azokkal fordulnak szembe, akik a szegénységüket okozzák, mert azok messze vannak tőlük - mutatott rá a Fidesz elnöke.

Ezért állunk most társadalomlélektani szempontból korszakhatáron. Ha a jobboldal most nem lesz képes szociális jobboldalként viselkedni, ha nem lesz képes egyszerre képviselni a sikeres, saját lábán álló középosztályt és a szociális válságtól gyötört leszakadókat, és nem tudja a két osztály érdekeit összehangolni, akkor Magyarországon cudar világ lesz, az irigység politikája jön el - jelentette ki Orbán Viktor. A középosztályt az a veszély fenyegeti, hogy egy pillanatig sem lesznek biztonságban. Mert olyan magas kerítést sosem tudnak építeni, mint azok, akik ezt a világot a nyakunkra hozták. Ezért a középosztály nem dőlhet kényelmesen hátra, hanem kezdeményezőként kell fellépnie a leszakadókkal való történelmi szövetség létrehozásában - mondta.

Orbán Viktor szerint lehet érdekes elméleti vitákat folytatni arról, hogy a nagykoalíció jó-e valamire vagy sem. Ám egy következő kormánynak nem lehet szociális indíttatású programot úgy végrehajtania, hogy nem teszi tisztába az elmúlt öt évet. "Ez az erkölcsi kiindulópont. Egy nagykoalíció éppen ezt tenné lehetetlenné" - mutatott rá. Emellett az is kérdéses, hogy hol vannak a mai kormányzati körökben azok az emberek és programok, amelyek az ország helyzetének feljavítására alkalmasak volnának. A középosztály és a leszakadók közötti történelmi szövetségnek pedig éppen az lenne az első fontos feladata, hogy helyrehozzák azt, amit a jelenlegi kormánykoalíció az elmúlt évek során tönkretett.

A Fidesz elnöke hangsúlyozta: az efféle nagykoalíciós felvetések helyett a polgári oldalnak saját magában kell bíznia. Eljött az ideje annak, hogy egyfajta szociális kiáltvány formájában összeszerveződjenek a polgári oldalon az egyházi és a civil szervezetek, az önkormányzatokban dolgozók és az önkéntes közösségi munkát végzők.

Ki kell mondani, hogy nem egyszerűen politikai fordulat kell Magyarországon, mert azzal nem jutunk semmire, hanem szociális fordulatra van szükségünk - jelentette ki a Fidesz elnöke. Mint mondta, ma nincs más dolgunk, mint a népszavazás egyszerű és világos útját végigjárni kitartóan, higgadtan, nyugodtan. "Higyjünk abban, hogy sohasem lehet Magyarországot úgy tönkretenni, hogy ha összefogunk, közösen ne tudnánk újra és újra felemelni" - zárta előadását Orbán Viktor.

 
egyéb oldalak
 
FIDESZ története
 
FIDESZ dokumentumok
 
Interjúk Orbán Viktorral
 
Galériák
 
Chat
Név:

Üzenet:
:)) :) :@ :? :(( :o :D ;) 8o 8p 8) 8| :( :'( ;D :$
 
Naptár
2024. Március
HKSCPSV
26
27
28
29
01
02
03
04
05
06
07
08
09
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
31
01
02
03
04
05
06
<<   >>
 
belépés
Felhasználónév:
Jelszó:
  SúgóSúgó

Új postafiók regisztrációja
 

Szeretnél egy jó receptet? Látogass el oldalamra, szeretettel várlak!    *****    Minõségi Homlokzati Hõszigetelés. Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését.    *****    Amway termék elérhetõ áron!Tudta, hogy az általános tisztítószer akár 333 felmosásra is alkalmas?Több info a weboldalon    *****    Florence Pugh magyar rajongói oldal. Ismerd meg és kövesd az angol színésznõ karrierj&#232;t!    *****    Fele királyságomat nektek adom, hisz csak rátok vár ez a mesebirodalom! - Új menüpont a Mesetárban! Nézz be te is!    *****    DMT Trip napló, versek, történetek, absztrakt agymenés:)    *****    Elindult a Játék határok nélkül blog! Részletes információ az összes adásról, melyben a magyarok játszottak + egyéb infó    *****    Florence Pugh Hungary - Ismerd meg az Oppenheimer és a Dûne 2. sztárját.    *****    Megnyílt az F-Zero Hungary! Ismerd meg a Nintendo legdinamikusabb versenyjáték-sorozatát! Folyamatosan bõvülõ tartalom.    *****    A Cheer Danshi!! nem futott nagyot, mégis érdemes egy esélyt adni neki. Olvass róla az Anime Odyssey blogban!    *****    A 1080° Avalanche egy méltatlanul figyelmen kívül hagyott játék, pedig a Nintendo egyik remekmûve. Olvass róla!    *****    Gundel Takács Gábor egy különleges könyvet adott ki, ahol kiváló sportolókkal a sport mélységébe nyerhetünk betekintést.    *****    21 napos életmódváltás program csatlakozz hozzánk még!Január 28-ig 10% kedvezménnyel plusz ajándékkal tudod megvásárolni    *****    Szeretne egy olyan általános tisztítószert ami 333 felmosásra is elegendõ? Szeretne ha csíkmentes lenne? Részletek itt!!    *****    Új játék érkezett a Mesetárba! Elõ a papírral, ollóval, és gyertek barkácsolni!    *****    Tisztítószerek a legjobb áron! Hatékonyság felsõfoka! 333 felmosásra elengedõ általános tisztítószer! Vásároljon még ma!    *****    Hayashibara Megumi és Okui Masami rajongói oldal! Albumok, dalszövegek, és sok más. Folyamatosan frissülõ tartalom.    *****    A legfrissebb hírek a Super Mario világából és a legteljesebb adatbázis a Mario játékokról.Folyamatosan bõvülõ tartalom.    *****    333 Felmosásra elegendõ! Szeretne gazdaságosan felmosni? Szeretne kiváló általános tisztítószert? Kiváló tisztítószerek!    *****    Ha tél, akkor téli sportok! De akár videojáték formájában is játszhatjuk õket. A 1080°Snowboarding egy kiváló példa erre