fidesz-orbanviktor
fidesz-orbanviktor
Életrajzok
 
Egyéb
 
FIDESZ felépítése
 
Orbán Viktor beszédei
 
Szavazás
Mi lesz a kormány sorsa?

2010-ig helyén marad
előrehozott választások lesznek
Gyurcsány távozik de a kormány marad
a népharag elsöpri erőszakos módon
a népszavazás hatására új választás
Szavazás állása
Lezárt szavazások
 
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
Idő
 
számláló
Indulás: 2007-10-26
 
2006-os választási dal
 
1988-89

1988

Budapesten, a Bibó István Szakkollégiumban március 30-án 37 egyetemi és főiskolai hallgató, fiatal értelmiségi megalapította a Fiatal Demokraták Szövetségét (Fidesz). Az alapítók a következő nap nemzetközi sajtótájékoztatón jelentették be a független ifjúsági szervezet megalapítását. Egy héttel később a rendőrség figyelmeztette a Fidesz öt alapítóját - köztük Orbán Viktort és Kövér Lászlót -, hogy "tevékenységük illegális szervezet létrehozására irányul".

Április végén egy budapesti filmszínházban a Fidesz 400 fős nagygyűlést tartott, amelyen már számos helyi Fidesz-csoport deklarálta megalakulását. A részvevők elhatározták, hogy a szervezet az ősszel megtartja első kongresszusát. A Fidesz két részletben - októberben és novemberben - megtartott I. Kongresszusán elfogadták a szervezet politikai programnyilatkozatát és alapszabályát, létrehozták az operatív testületeket, valamint megválasztották a Fidesz Ideiglenes Választmányát. A Kongresszus a Fidesz tiszteletbeli tagjává választotta Rácz Sándort, az 1956-os magyar forradalom Nagybudapesti Munkástanácsának elnökét.

A Fidesz októberben petíciót nyújtott be az Országgyűlésnek, amelyben követelte, hogy március 15. az 1848-49-es magyar forradalom és szabadságharc évfordulója legyen ismét nemzeti ünnep, a forradalom és szabadságharc leverésének napja, október 6. pedig nemzeti gyásznap. (Az állampárti parlament az első követelést végül az év végén megszavazta.) November végén megalakult a Magyar Ifjúsági Szervezetek Országos Tanácsa (MISZOT), amelynek munkájában a Fidesz kongresszusi döntése alapján részt vett.

1989

A Fidesz januárban bejelentette, hogy képviselői nem utaznak el az Észak-Koreában tartandó Világifjúsági Találkozóra, és javasolta, hogy az erre a célra szánt összeget a magyar állam inkább ifjúságpolitikai célokra használja. A Fidesz egyik szervezője és aktív résztvevője volt március 15-én, a nemzeti ünnepen a 31 független szervezet által megtartott megemlékezés-sorozatnak, amelyen több mint 100 ezer fő vett részt, szemben a hivatalos ünnep 20 ezer részvevőjével. A Kossuth téren a Fidesz részéről Orbán Viktor mondott beszédet.

Március 19-én a Fidesz Országos Választmányának veresegyházi tanácskozásán döntés született arról, hogy a testület javasolja a Kongresszusnak: a Fidesz induljon az 1990-es parlamenti és helyhatósági választásokon. Március 22-én a Független Jogász Fórum felhívására nyolc szervezet megalakította az Ellenzéki Kerekasztalt azzal a céllal, hogy tárgyalásokra szorítsák az állampártot, az MSZMP-t a demokráciába való békés átmenet feltételeiről. Az alakuló ülésen a Fideszt Kövér László és Orbán Viktor képviselte. Májusban a Fidesz kilépett a MISZOT-ból, mivel úgy ítélte meg, hogy nincs szükség Hazafias Népfront típusú ifjúsági tanácsra.

Június 16-án Nagy Imre miniszterelnök és mártírtársai kivégzésének 31. évfordulóján a Hősök terén tartott gyászszertartáson Orbán Viktor, a Fidesz szónoka a hazai és a külföldi sajtóban egyaránt nagy visszhangot kiváltó beszédet mondott, amelyben többek között tárgyalásokat javasolt az orosz csapat kivonásának haladéktalan megkezdéséről. Szeptemberben befejeződtek az Ellenzéki Kerekasztal, az MSZMP és a harmadik oldal tárgyalásai a békés átmenetről. A Fidesz és az SZDSZ nem írta alá a paktumot, de nem is vétózta meg, mert ragaszkodott ahhoz, hogy 1. a köztársasági elnök megválasztása ne előzze meg a szabad parlamenti választásokat, 2. az állampárt, az MSZMP számoljon el vagyonával, 3. az MSZMP vonuljon ki a munkahelyekről, 4. szüntessék meg az állampárt fegyveres testületét, a Munkásőrséget. A Fidesz által is kezdeményezett, november végén 58 százalékos részvétellel megtartott "négyigenes" népszavazással teljesült a kezdeményezők követelése a felvetett ügyekben.

A Fidesz októberben Budapesten megtartott II. Kongresszusán a küldöttek elsöprő többséggel határoztak arról, hogy pártként indulnak az 1990-es parlamenti választásokon. A novemberben megrendezett választási felkészülési konferencián egyebek között döntöttek arról, hogy a Fidesz választási színei a narancssárga és a kék lesznek.

 
egyéb oldalak
 
FIDESZ története
 
FIDESZ dokumentumok
 
Interjúk Orbán Viktorral
 
Galériák
 
Chat
Név:

Üzenet:
:)) :) :@ :? :(( :o :D ;) 8o 8p 8) 8| :( :'( ;D :$
 
Naptár
2024. Március
HKSCPSV
26
27
28
29
01
02
03
04
05
06
07
08
09
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
31
01
02
03
04
05
06
<<   >>
 
belépés
Felhasználónév:
Jelszó:
  SúgóSúgó

Új postafiók regisztrációja
 

Szeretnél egy jó receptet? Látogass el oldalamra, szeretettel várlak!    *****    Minõségi Homlokzati Hõszigetelés. Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését.    *****    Amway termék elérhetõ áron!Tudta, hogy az általános tisztítószer akár 333 felmosásra is alkalmas?Több info a weboldalon    *****    Florence Pugh magyar rajongói oldal. Ismerd meg és kövesd az angol színésznõ karrierj&#232;t!    *****    Fele királyságomat nektek adom, hisz csak rátok vár ez a mesebirodalom! - Új menüpont a Mesetárban! Nézz be te is!    *****    DMT Trip napló, versek, történetek, absztrakt agymenés:)    *****    Elindult a Játék határok nélkül blog! Részletes információ az összes adásról, melyben a magyarok játszottak + egyéb infó    *****    Florence Pugh Hungary - Ismerd meg az Oppenheimer és a Dûne 2. sztárját.    *****    Megnyílt az F-Zero Hungary! Ismerd meg a Nintendo legdinamikusabb versenyjáték-sorozatát! Folyamatosan bõvülõ tartalom.    *****    A Cheer Danshi!! nem futott nagyot, mégis érdemes egy esélyt adni neki. Olvass róla az Anime Odyssey blogban!    *****    A 1080° Avalanche egy méltatlanul figyelmen kívül hagyott játék, pedig a Nintendo egyik remekmûve. Olvass róla!    *****    Gundel Takács Gábor egy különleges könyvet adott ki, ahol kiváló sportolókkal a sport mélységébe nyerhetünk betekintést.    *****    21 napos életmódváltás program csatlakozz hozzánk még!Január 28-ig 10% kedvezménnyel plusz ajándékkal tudod megvásárolni    *****    Szeretne egy olyan általános tisztítószert ami 333 felmosásra is elegendõ? Szeretne ha csíkmentes lenne? Részletek itt!!    *****    Új játék érkezett a Mesetárba! Elõ a papírral, ollóval, és gyertek barkácsolni!    *****    Tisztítószerek a legjobb áron! Hatékonyság felsõfoka! 333 felmosásra elengedõ általános tisztítószer! Vásároljon még ma!    *****    Hayashibara Megumi és Okui Masami rajongói oldal! Albumok, dalszövegek, és sok más. Folyamatosan frissülõ tartalom.    *****    A legfrissebb hírek a Super Mario világából és a legteljesebb adatbázis a Mario játékokról.Folyamatosan bõvülõ tartalom.    *****    333 Felmosásra elegendõ! Szeretne gazdaságosan felmosni? Szeretne kiváló általános tisztítószert? Kiváló tisztítószerek!    *****    Ha tél, akkor téli sportok! De akár videojáték formájában is játszhatjuk õket. A 1080°Snowboarding egy kiváló példa erre