fidesz-orbanviktor
fidesz-orbanviktor
Életrajzok
 
Egyéb
 
FIDESZ felépítése
 
Orbán Viktor beszédei
 
Szavazás
Mi lesz a kormány sorsa?

2010-ig helyén marad
előrehozott választások lesznek
Gyurcsány távozik de a kormány marad
a népharag elsöpri erőszakos módon
a népszavazás hatására új választás
Szavazás állása
Lezárt szavazások
 
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
Idő
 
számláló
Indulás: 2007-10-26
 
2006-os választási dal
 
2000-02

2000

A január végén megtartott XII. Kongresszus döntött a miniszterelnöki és a pártelnöki tisztség szétválasztásáról. A Fidesz elnökévé Kövér László volt alelnököt választották meg, aki május 1-jével megvált miniszteri posztjától. A Fidesz ügyvezető alelnökévé az elnökség újra Áder Jánost választotta meg.

Évközben a parlamenti frakció létszáma 141-re mérséklődött, Gyuga Pál, Hortobágyi Krisztina kilépése, illetve Buza Attila ócsai polgármester tragikus halála miatt. Ugyanakkor a Fidesz támogatásával lett parlamenti képviselő a fehérgyarmati időközi választásokon az FKgP színeiben induló Lengyel János. Az időközi önkormányzati választásokon a Fidesz jelöltje szerzett polgármesteri címet Esztergomban (Meggyes Tamás), s fideszes vagy a párt által támogatott független polgármesterjelölt nyert Dorogházán, Géberjénben Kemecsén, Sámsonházán és Tabajdon. Újraválasztották Balatonfüred (Pálfy Sándor) és Hódmezővásárhely (Rapcsák András) fideszes polgármesterét. Ezenkívül eredményesen szerepeltek a Fidesz jelöltjei többek között Karcagon, Keszthelyen, Sárváron, Balatonfüreden, valamint Hódmezővásárhelyen, ahol a decemberi választásokon 14 körzetből 13-at a Fidesz-MKDSZ jelöltjei nyertek meg.

A kormánynak a párt által jelölt miniszteri posztjain májusban Kövér Lászlót a titkosszolgálatokat felügyelő miniszter tisztségében Demeter Ervin követte, akinek államtitkári pozíciójába Simicskó István lépett. A közlekedési tárcánál Katona Kálmánt Nógrádi László (MKDSZ), majd Fónagy János követte. A szociális tárcánál Szilágyiné Szemkeő Judit (MKDSZ) lett a Miniszterelnöki Hivatal államtitkárává kinevezett Őry Csaba utódja, míg az Egészségügyi Minisztériumban Pusztai Erzsébetet a fideszes Horváth Zsolt váltotta.

Novemberben az Európai Néppárt (EPP) társult tagjává vették fel a Fideszt, amelynek ezzel egyidejűleg megszűnt a tagsága a Liberális Internacionáléban. Decemberben a Fidesz tagja lett az Európai Demokratikus Uniónak (EDU) is. Az év utolsó hónapjában a Fidesz volt a házigazdája a Közép-európai Polgári Pártok II. Konferenciájának. December 18-án letette a hivatali esküt az Orbán-kormány két új, a Fidesz által jelölt minisztere, akik 2001. január 1-jétől kezdték meg munkájukat az egészségügyi és a pénzügyi tárca élén. Mikola István az egészségügyi miniszteri székben Gógl Árpádot, míg Varga Mihály márciusban a Magyar Nemzeti Bank elnöki posztját elfoglaló Járai Zsigmondot váltotta fel a pénzügyminiszteri tisztségben. Varga utódja az államtitkári poszton Tállai András fideszes országgyűlési képviselő lett.

2001

A Fidesz - Magyar Polgári Párt május 5-6-án Szegeden megtartott XIII. Kongresszusán Pokorni Zoltánt választotta meg a párt elnökévé. Alelnökké választották Kövér Lászlót, Áder Jánost, Varga Mihályt, Szájer Józsefet, Deutsch Tamást, Németh Zsoltot, Kósa Lajost és Rogán Antalt, az elnökség póttagjává Sasvári Szilárdot és Illés Zoltánt. A kongresszuson első olvasatban tárgyalták meg A jövő elkezdődött című vitairatot. A szegedi tanácskozáson mondott beszédében Orbán Viktor miniszterelnök kiemelte: a Fidesznek jó esélye van arra, hogy megnyerje a 2002-es parlamenti választásokat, hiszen a polgári Magyarország jövőképével szemben nincs más értékteremtő jövőkép. A kormányfő felhívta a figyelmet a nemzet összefogásának fontosságára is. Júniusban megújultak a párt helyi és területi szervezeteinek vezetőségei, az Országos Választmány elnöke ismét Várhegyi Attila lett, s a testület hat alelnöke közül kettőt a partnerszervezetek jelöltek Rubovszky György (MKDSZ) és Dobó László (Fidelitas) személyében.

A kormány fideszes posztjain két kisebb módosítás történt: az egészségügyi államtitkári poszton Horváth Zsolt helyére Benyhe István került, míg a Miniszterelnöki Hivatal új államtitkára lett Mádi László s távozott Frajna Imre. A parlamenti frakció három képviselővel gyarapodott. A Pest megyei 14. számú választókerületben (Dabas) március-áprilisban megtartott időközi választást Szűcs Lajos nyerte meg, míg szeptemberben Kiszely Katalin és Molnár Róbert volt kisgazda képviselők csatlakoztak a frakcióhoz. Az időközi önkormányzati választásokon is több győzelmet arattak a Fidesz jelöltjei. Buza Attila özvegye, Icsó Zsuzsanna nyerte el a polgármesteri címet Ócsán. Ugyancsak fideszes vagy a párt által támogatott jelölt lett a település első embere Bükkszéken, Feldebrőn, Kéken, Pusztavacson, Tiszatenyőn és Magyaralmáson. A Fidesz jelöltje nyert képviselői mandátumot az ősszel Karcagon és Pécsett. A Fidesz partnerszervezete, az MKDSZ jelöltje lett Golop polgármestere, valamint két jelöltjük került be az újjáválasztott abaújszántói képviselőtestületbe.

A Fidesz - Magyar Polgári Párt májusban választási együttműködési megállapodást írt alá két partnerszervezetével, a Magyar Kereszténydemokrata Szövetséggel és a Fidelitasszal. Augusztus 31-én pedig a Fidesz és a Magyar Demokrata Fórum választási megállapodását írta alá Pokorni Zoltán, a Fidesz és Dávid Ibolya, az MDF elnöke.

November 10-én lemondott tisztségéről bírósági ügye miatt Várhegyi Attila, a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériumának politikai államtitkára. December 3-án Mádl Ferenc köztársasági elnök az országgyűlési választások első fordulóját április 7-ére tűzte ki.

2002

Nyilvánosságra hozzák a Jövő elkezdődött címet viselő vitairatot, melyet Pokorni Zoltán, a Fidesz, és Dávid Ibolya, az MDF elnöke mutat be a szélesebb nyilvánosság előtt. A szakmai részleteket tartalmazó kiadvány társadalmi vitáját követően, a párt, 2002. február 16-án Budapesten, az Összefogás Kongresszusán, a Fidesz hivatalos programjaként elfogadta.

A kampánycsend előtti napon, április 5-én a Közgazdaságtudományi és Államigazgatási Egyetemen ismét megrendezésre került a miniszterelnök-jelöltek-, ezúttal Medgyessy Péter és Orbán Viktor vitája.

Az országgyűlési választások első fordulója nem igazolta a közvélemény-kutatások jobbközép erők javára mért előnyét. Április 9-én Orbán Viktor a Testnevelési Egyetemen, majd 13-án a Kossuth téren közel egymillió választópolgár előtt elmondott beszédében a választás első fordulójára utalva felhívta a figyelmet: sokan voltunk, de nem voltunk elegen.

A választásokon végül a polgári összefogás 48,7%-os eredményt ért el, mely összesen 188 mandátumot eredményezett. Szocialista-szabaddemokrata koalíciós kormány alakult. A megállapodásnak megfelelően a Magyar Demokrata Fórum 24 fős önálló frakciót alakított, a Fidesz 164 tagú képviselőcsoportot hozhatott létre.

Május 7-én Orbán Viktor a Dísz téren bejelentette a Demokrácia Központ létrehozását és polgári körök megalakítását kérte az egybegyűltektől. Beszédét a hajrá Magyarország, hajrá magyarok jelszóval zárta. Nem sokkal később létrehozta a Szövetség a Nemzetért Polgári Kört.

Június közepén a Magyar Nemzet cikke nyomán kipattant Medgyessy-botrány az elmúlt rendszer titkosszolgálati működésére irányította a figyelmet. Pokorni Zoltán, a Fidesz elnöke éles hangon vonta kérdőre a parlamentben a miniszterelnököt, és a köztársaság morális válságáról beszélt. Pár nappal később, július 3-án, miután tudomást szerez édesapja ügynök múltjáról, azonnali hatállyal lemond pártelnöki és frakcióvezetői tisztségéről. A képviselőcsoport élére Áder Jánost választják, s ugyancsak ő irányítja ügyvezető elnökként a pártot a következő kongresszusig.

Október elején lemond országgyűlési mandátumáról Várhegyi Attila, miután jogerős ítéletben elmarasztalja a másodfokú bíróság.

Október 20-án tartották a helyhatósági választásokat. A jobbközép erők országos átlagban teret veszítettek. A 19 megyei közgyűlésből 16-ban kormánypárti többség alakult ki, a fővárosi közgyűlésben baloldali többség mellett, 21 tagú Fidesz-MDF-MKDSZ frakció alakult.

Mivel Sasvári Szilárd a Magyar Televízió Közalapítvány kuratóriumának elnökségi tagja lett, lemondott a Fidesz országos elnökségében betöltött póttagi tisztségéről.

 
egyéb oldalak
 
FIDESZ története
 
FIDESZ dokumentumok
 
Interjúk Orbán Viktorral
 
Galériák
 
Chat
Név:

Üzenet:
:)) :) :@ :? :(( :o :D ;) 8o 8p 8) 8| :( :'( ;D :$
 
Naptár
2024. Április
HKSCPSV
01
02
03
04
05
06
07
08
09
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
01
02
03
04
05
<<   >>
 
belépés
Felhasználónév:
Jelszó:
  SúgóSúgó

Új postafiók regisztrációja
 

A legfrissebb hírek Super Mario világából, plusz információk, tippek-trükkök, végigjátszások!    *****    Ha hagyod, hogy magával ragadjon a Mario Golf miliõje, akkor egy egyedi és életre szóló játékélménnyel leszel gazdagabb!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, nagyon fontos idõnként megtudni, mit rejteget. Keress meg és nézzünk bele együtt. Várlak!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését!    *****    rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com    *****    Vérfarkasok, boszorkányok, alakváltók, démonok, bukott angyalok és emberek. A világ oly' színes, de vajon békés is?    *****    Az emberek vakok, kiváltképp akkor, ha olyasmivel találkoznak, amit kényelmesebb nem észrevenni... - HUNGARIANFORUM    *****    Valahol Delaware államban létezik egy város, ahol a természetfeletti lények otthonra lelhetnek... Közéjük tartozol?    *****    Minden mágia megköveteli a maga árát... Ez az ár pedig néha túlságosan is nagy, hogy megfizessük - FRPG    *****    Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Aktív közösség    *****    Az oldal egy évvel ezelõtt költözött új otthonába, azóta pedig az élet csak pörög és pörög! - AKTÍV FÓRUMOS SZEREPJÁTÉK    *****    Vajon milyen lehet egy rejtélyekkel teli kisváros polgármesterének lenni? És mi történik, ha a bizalmasod árul el?    *****    A szörnyek miért csak éjjel bújnak elõ? Az ártatlan külsõ mögött is lapulhat valami rémes? - fórumos szerepjáték    *****    Ünnepeld a magyar költészet napját a Mesetárban! Boldog születésnapot, magyar vers!    *****    Amikor nem tudod mit tegyél és tanácstalan vagy akkor segít az asztrológia. Fordúlj hozzám, segítek. Csak kattints!    *****    Részletes személyiség és sors analízis + 3 éves elõrejelzés, majd idõkorlát nélkül felteheted a kérdéseidet. Nézz be!!!!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, egyszer mindenkinek érdemes belenéznie. Ez csak intelligencia kérdése. Tedd meg Te is. Várlak    *****    Új kínálatunkban te is megtalálhatod legjobb eladó ingatlanok között a megfelelõt Debrecenben. Simonyi ingatlan Gportal    *****    Szeretnél egy jó receptet? Látogass el oldalamra, szeretettel várlak!    *****    Minõségi Homlokzati Hõszigetelés. Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését.