fidesz-orbanviktor
fidesz-orbanviktor
Életrajzok
 
Egyéb
 
FIDESZ felépítése
 
Orbán Viktor beszédei
 
Szavazás
Mi lesz a kormány sorsa?

2010-ig helyén marad
előrehozott választások lesznek
Gyurcsány távozik de a kormány marad
a népharag elsöpri erőszakos módon
a népszavazás hatására új választás
Szavazás állása
Lezárt szavazások
 
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
Idő
 
számláló
Indulás: 2007-10-26
 
2006-os választási dal
 
EP delegáció
Az EP delegáció tagjai, 2006. május
A Fidesz - Magyar Polgári Szövetség 2004 júniusában fölényes győzelmet aratott az első magyarországi európai parlamenti választásokon. A 24 képviselői helyből tizenkettőt megszerezve a legnagyobb magyar delegációt alakíthatta meg.
Az Európai Parlamentben a magyar néppárti delegáció tagjaként dolgozik még Olajos Péter, az MDF képviselője is, továbbá állandó meghívottként vesz részt a munkában Duka-Zólyomi Árpád és Bauer Edit, a szlovákiai Magyar Koalíció Pártja két képviselője. Ebben az értelemben tehát hárompárti, tizenöt fős delegációként működik a képviselőcsoport.
Az Európai Néppárt - Európai Demokraták (a továbbiakban: Néppárt) az Európai Parlament legnagyobb képviselőcsoportja (268 fő). A tizenhárom, határon túli képviselőkkel együtt tizenöt fős magyar delegáció arányait tekintve a közepesen nagy nemzeti delegációk közé tartozik. A Fidesz - Magyar Polgári Szövetség képviselői számára alapvetésként fogalmazható meg, hogy munkájukat az "Európa a jövőnk, Magyarország a hazánk" programban meghatározott célok és értékrend alapján, a magyar nemzetpolitikai célok szolgálata határozza meg.
További információkat az EP-delegáció honlapján talál
 
egyéb oldalak
 
FIDESZ története
 
FIDESZ dokumentumok
 
Interjúk Orbán Viktorral
 
Galériák
 
Chat
Név:

Üzenet:
:)) :) :@ :? :(( :o :D ;) 8o 8p 8) 8| :( :'( ;D :$
 
Naptár
2024. Április
HKSCPSV
01
02
03
04
05
06
07
08
09
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
01
02
03
04
05
<<   >>
 
belépés
Felhasználónév:
Jelszó:
  SúgóSúgó

Új postafiók regisztrációja
 

A legfrissebb hírek Super Mario világából, plusz információk, tippek-trükkök, végigjátszások!    *****    Ha hagyod, hogy magával ragadjon a Mario Golf miliõje, akkor egy egyedi és életre szóló játékélménnyel leszel gazdagabb!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, nagyon fontos idõnként megtudni, mit rejteget. Keress meg és nézzünk bele együtt. Várlak!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését!    *****    rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com    *****    Vérfarkasok, boszorkányok, alakváltók, démonok, bukott angyalok és emberek. A világ oly' színes, de vajon békés is?    *****    Az emberek vakok, kiváltképp akkor, ha olyasmivel találkoznak, amit kényelmesebb nem észrevenni... - HUNGARIANFORUM    *****    Valahol Delaware államban létezik egy város, ahol a természetfeletti lények otthonra lelhetnek... Közéjük tartozol?    *****    Minden mágia megköveteli a maga árát... Ez az ár pedig néha túlságosan is nagy, hogy megfizessük - FRPG    *****    Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Aktív közösség    *****    Az oldal egy évvel ezelõtt költözött új otthonába, azóta pedig az élet csak pörög és pörög! - AKTÍV FÓRUMOS SZEREPJÁTÉK    *****    Vajon milyen lehet egy rejtélyekkel teli kisváros polgármesterének lenni? És mi történik, ha a bizalmasod árul el?    *****    A szörnyek miért csak éjjel bújnak elõ? Az ártatlan külsõ mögött is lapulhat valami rémes? - fórumos szerepjáték    *****    Ünnepeld a magyar költészet napját a Mesetárban! Boldog születésnapot, magyar vers!    *****    Amikor nem tudod mit tegyél és tanácstalan vagy akkor segít az asztrológia. Fordúlj hozzám, segítek. Csak kattints!    *****    Részletes személyiség és sors analízis + 3 éves elõrejelzés, majd idõkorlát nélkül felteheted a kérdéseidet. Nézz be!!!!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, egyszer mindenkinek érdemes belenéznie. Ez csak intelligencia kérdése. Tedd meg Te is. Várlak    *****    Új kínálatunkban te is megtalálhatod legjobb eladó ingatlanok között a megfelelõt Debrecenben. Simonyi ingatlan Gportal    *****    Szeretnél egy jó receptet? Látogass el oldalamra, szeretettel várlak!    *****    Minõségi Homlokzati Hõszigetelés. Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését.