fidesz-orbanviktor
fidesz-orbanviktor
Életrajzok
 
Egyéb
 
FIDESZ felépítése
 
Orbán Viktor beszédei
 
Szavazás
Mi lesz a kormány sorsa?

2010-ig helyén marad
előrehozott választások lesznek
Gyurcsány távozik de a kormány marad
a népharag elsöpri erőszakos módon
a népszavazás hatására új választás
Szavazás állása
Lezárt szavazások
 
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
Idő
 
számláló
Indulás: 2007-10-26
 
2006-os választási dal
 
Alapító okirat 1988

NYILATKOZAT
a FIATAL DEMOKRATÁK SZÖVETSÉGE
létrehozásáról

Alulírott magyar állampolgárok, alkotmányos jogainkkal éve, megalakítjuk a Fiatal Demokraták Szövetségét.
A kezdeményezés célja: új, önálló és független ifjúsági szövetség létrehozása, amely tömöríti a politikailag aktív, radikális, reformer ifjúsági csoportokat és egyéneket. Úgy gondoljuk, hogy jelenleg az ifjúság tényleges politikai tagoltsága és ennek szervezeti megjelenítése között szakadék tátong. A Fiatal Demokraták Szövetsége (továbbiakban FIDESZ ill. Szövetség) létrejötte az első lépés lenne e szakadék áthidalása érdekében.

1. A FIDESZ helye az ifjúsági közéletben

A FIDESZ a közéletben mint önálló, független ifjúsági szervezet kíván működni, a tagság által meghatározott politikai irányvonalat követve. Az ifjúság érdekképviseletét érintő kérdésekben együtt kíván működni az ifjúságot képviselő más szervezetekkel, társaságokkal.

2. A FIDESZ működését meghatározó politikai alapelvek

A FIDESZ az Alkotmány előírásainak megfelelően kíván működni. Tevékenységében egy olyan új Magyarország felépítésének igényéből indul ki,
- amelyben olyan gazdasági modell működik, ahol a magán-, az önkormányzati és az állami tulajdon arányait a gazdasági racionalitás szabályozza;
- amelyben a demokrácia szabályainak megfelelően az egyéni és csoportérdekek szabad szerveződésen alapuló képviseletet nyernek;
- amelyben megfelelő intézményrendszer segíti elő a gazdasági hatékonyság és a szélesen értelmezett társadalmi esélyegyenlőség - állandó konfliktusokon keresztül megvalósuló - hosszútávú egyensúlyát, lehetővé téve a gazdasági versenyben lemaradt csoportok támogatását és felzárkóztatását, a társadalmi szolidaritás elve alapján;
- amelyben az egészséges öntudatát visszanyert nemzet képes hatékonyan fellépni az államának határain kívül reked m agyarság érdekében, s a nemzeti függetlenség, valamint a Kelet-Közép-Európa népeivel való szolidaritás elvei alapján képes közreműködni egy demilitarizált és egységes Európa eszméjének megvalósításában.

3. A FIDESZ feladatai

- Minden olyan társadalmi, gazdasági, politikai kérdésben véleményt nyilvánít, amely érinti tagjainak érdekeit. E célból - saját nyilvánosságának kiépítéséig - fel kívánja használni a nyilvánosság már meglévő csatornáit.
- Szervezetének kiépülése után, tagsága érdekképviseletének ellátása céljából, bele kíván szólni a politikai döntésekbe.
- Igyekszik intellektuális, politikai befolyást elérni az ifjúság körében, a szervezet által képviselt politikai értékek mind szélesebb körben való elfogadtatása érdekében.
- Lehetőséget kíván adni tagjainak politikai szerepek elsajátítására.

4. A FIDESZ felépítése

A szervezet felépítését az első Kongresszus/küldöttgyűlés által szentesített Szervezeti és Működési Szabályzat (a továbbiakban SZMSZ) állapítja meg részletesen. Az alapszervezetek szerveződési elveit célszerűnek látszik teljes rugalmassággal kezelni. Javasoljuk a tagság alsó és felső korhatárát 16, ill. 35 évben megvonni. A FIDESZ tagjai nem lehetnek más politikai ifjúsági szövetségek tagjai.

5. A FIDESZ működésének anyagi forrásai

A FIDESZ tagjai az SZMSZ-ben megállapítandó tagdíjat fizetnek. A Szövetség számít a különböző társadalmi és gazdálkodó szervezetek támogatására. Ezen túl első konkrét politikai céljai közé tartozik az állami költségvetés ifjúságpolitikai célokra elkülönített pénzösszegei elosztásának nyilvános vitája és szabályozása.
Úgy gondoljuk, hogy Magyarország társadalmának és a magyar nemzetnek súlyos és valószínűleg elhúzódó válságidőszakában vagyunk. A ma fiatal generációinak semmiféle felelőssége nem lehet azokért a tegnapi hibás döntésekért, amelyeknek következményeit nagyrészt már ma is ők viselik. Van viszont felelősségük a jövőt befolyásoló mában, és van joguk is, hogy saját jövőjük alakításába az általuk választott módon beleszóljanak! Egyre többen hívják fel a figyelmet arra a veszélyre, amelyet a válság mélyülése mellett a társadalom integrálatlan volta jelent. Úgy véljük, ahhoz, hogy a társadalom cselekvéseit ne értelmetlen indulatok vezéreljék, szükség van az állampolgári felelősséget erősítő, az érzelmeknek kollektív bölcsességgel gátat szabó és formát adó autentikus társadalmi szerveződésekre is. A Fiatal Demokraták Szövetsége egy akar lenni e szerveződések közül.
Ezért felhívunk minden olyan fiatalt, aki egyetért nyilatkozatunk tartalmával, csatlakozzék a Szövetséghez, s működjön közre programjának és szabályzatának kidolgozásában, szervezete kiépítésében! Népszerűsítse a Szövetség céljait, személyes informálással pótolja a Szövetség még nem létező intézményes nyilvánosságát!
Felhívjuk a KISZ tagjait és szerveit, hogy anyagi és politikai eszközökkel támogasson minden olyan kezdeményezést, amely az ifjúság politikai képviseletét teljesebbé teheti. Tisztában vagyunk azzal, hogy a jelenlegi helyzetben a kezdeményezés újszerűségéből fakadóan a potenciális tagság számára a fő vonzerőt az adja majd, hogy a FIDESZ létéből fakadóan alternatívát fog jelenteni a KISZ-szel szemben
A FIDESZ azonban elsősorban nem valami ellen, hanem valami érdekében óhajt politizálni, s reméli, hogy ehhez partnerekre talál a várhatóan tovább differenciálódó ifjúsági politikai intézményrendszerben.
Felhívjuk továbbá az összes társadalmi szervezetet, felelős politikai tényezőt, saját eszközeikkel segítsék azt a folyamatot, amelyet a FIDESZ megalakulásával elindítani óhajt!

Budapest, 1988. március 30.

Andrási Miklós (közgazdászhallgató) Kata Péter (egyetemi hallgató)
Bayer Zsolt (tanárképző főiskolás) Kliment Attila (joghallgató)
Bajka István (joghallgató) Kovács István (gépészmérnök)
Balassa György (egyetemi hallgató) Kövér László (ösztöndíjas jogász)
Bartók István (közgazdászhallgató) Langauer László (tanárképző főiskolás)
Bartus Gábor (műegyetemi hallgató) Molnár Péter (ösztöndíjas jogász)
Bánszky Éva (joghallgató) Németh Zsolt (közgazdász)
Bekk Mária (tanár) Orbán Viktor (jogász)
Benedek Zoltán (közgazdászhallgató) Rácz András (tanárképző főiskolás)
Bégány Attila (programozó matematikus) Sasvári Szilárd (tanárképző főiskolás)
Both Vilmos (közgazdászhallgató) Szabó Gábor (bölcsészhallgató)
Csaba Iván (közgazdászhallgató) Szajkó Lóránt (közgazdász)
Csongor Balázs (tanárképző főiskolás) Szájer József (egyetemi tanársegéd)
Deutsch Tamás (joghallgató) Szemerei Péter (joghallgató)
Fodor Gábor (nevelőtanár) Sztilkovics Szávó (tanárképző főiskolás)
Gyöngyössy Péter (bölcsészhallgató) Pető Sándor (egyetemi hallgató)
Hamecz István (egyetemi hallgató) Tar Miklós (egyetemi hallgató)
Kaderják Péter (közgazdász) Vajda Tibor (egyetemi hallgató)
Kardos József (erdőmérnök-hallgató)  

 
egyéb oldalak
 
FIDESZ története
 
FIDESZ dokumentumok
 
Interjúk Orbán Viktorral
 
Galériák
 
Chat
Név:

Üzenet:
:)) :) :@ :? :(( :o :D ;) 8o 8p 8) 8| :( :'( ;D :$
 
Naptár
2018. Január
HKSCPSV
01
02
03
04
05
06
07
08
09
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
31
01
02
03
04
<<   >>
 
belépés
Felhasználónév:
Jelszó:
  SúgóSúgó

Új postafiók regisztrációja
 

Magyarország egyetlen Olicity és legaktívabb Arrow rajongói oldala! Minden infó az aktuális 6. évadról és egyéb finomság    *****    Megjelent a The Sims 4 legújabb kiegészítõje, a Laundry Stuff Pack. Vajon megéri megvenni? Derítsd ki Te magad!    *****    Állatok - Könyvek - Zene - HobbiZoona Blog - Állatok - Könyvek - Zene - HobbiZoona Blog - Állatok - Könyvek - Zene -Katt    *****    Lépj be a lovak csodálatos világába! Nevelj te is nálunk! KATT KATT KATT KATT    *****    Nem lehet saját lovad? Nevelj virtuálisan ITT! Nevelj, versenyezz, licitálj szebbnél szebb lovakra!    *****    -Portálépítés és portáldíszítés kezdõknek és haladóknak! Rengetek leírás, JavaScriptek , CSS ,HTML kódok,Naptár,Design!-    *****    The Resident - A kórházi drámasorozat január 21-én indul Matt Czuchry és Emily VanCamp fõszereplésével! Nézzetek be!    *****    Mindenféle kérdésedre õszinte választ kaphatsz a valódi Kérdõasztrológia segítségével.    *****    Részletes személyiség és sors analízis / születési horoszkóp / ajándék 3 év elõrejelzéssel. Most érdemes ide látogatni!!    *****    Ha diplomás asztrológust keresel, aki BECSÜLET KASSZÁS alapon ad tanácsot és INGYEN OKTAT, akkor keress bizalommal!    *****    A BIOTÉRKÉP AZ IGAZI KARMA! MEGMUTATJA PONTOSAN,MILYEN FELADATTAL SZÜLETTÉL.EGY PRÓBÁT MEGÉR. SOK SEGÍTSÉG MINDEN NAP!!!    *****    Megnyitott a madárvendéglõ! Gyertek vendégségbe ti is Mályvához és Pipitérhez! Irány a Mesetár!    *****    Megnyitottam cikkes, véleményes blogomat! Sok-sok érdekes bejegyzéssel várlak naponta, ne hagyd ki! - Alice    *****    Sztárokról és idolokról írok,ajánlókat hozok,tippeket és tageket osztok meg veletek!Nézz be egy blogkóros lány oldalára!    *****    Az igazi karma a horoszkópodban a Felszálló holdcsomópont,a Chiron,a Lilith (Fekete Hold),Rendeld meg most!Várlak, katt!    *****    családi adókedvezmény 2018 nyomtatvány letöltés, feltételek tudnivalók    *****    Rendelj születési horoszkópot és 3 év elõrejelzés ajándékba a tiéd. Ne feledd a horoszkóp a lélek tükre,bele kell nézni!    *****    családi pótlék utalás 2018 - csp utalás - utalás idõpontja 2018 - családi pótlék kifizetések !    *****    Ismerd meg az Olicity párost! Minden a Zöld Íjász címû sikersorozat imádott szerelmespárjáról! Mindennap friss!    *****    SZEREPJÁTÉK! Ha aktív oldalon szeretnél játszani, nézz be és légy része egy egyedi történetnek! Csatlakozz!